A Jégkombinátor nyerte a makói flúgos futamot

Bojtor Boglárka – Makó
A ma délután családi vetélkedővel indult, ahol minden csapatnak fantázianevet találtak ki. Ilyen volt a Jégkorszak, Sipos expressz vagy a John Deerby. A váltóversenyek indították a vetélkedőt, a feladatok közé tartozott a szlalomozás, vöröshagyma söprés a söprű nyelével, ami igen nehéznek bizonyult, de volt, hogy vízzel teli pohárral korcsolyáztak a versenyzők és csodával határos módon egyikőjüké sem ömlött ki. Egyik legérdekesebb feladat volt, amikor két versenyző testével tartott fenn egy labdát és úgy ment végig a pályán. A versenyszámok többsége időre ment, az időmérőket a közönség soraiból választották.
Ötletes fullextra szánok készültek erre az alkalomra.
A családok versenyét a flúgos futam feladatai szakították félbe. A járgányok mindegyike ötletesnek bizonyult, sőt volt aki feldíszített szánkójához öltözött. Több apuka kapott tehát feladatot a két ünnep között, hogy megépítse a flúgos szánkót. A Gazdakör már-már autónak mondható csodája ma épült meg mindössze két óra alatt, mondták a csapat tagjai.
Versenyben a Gazdakör Jégkombinátora.
A szánkós feladatok nem voltak veszélytelenek. Egyikben a húzó csapattag bekötött szemmel száguldott korcsolyáján, hiszen itt is az idő számított a győzelemhez, miközben a szánkó vadul siklott mögötte. Sőt ehhez a feladathoz csendre volt szükség, hogy értse mindenki az utasításokat szlalomozás közben. A közönségnek ez nagyon nehezen ment a nagy izgalomtól.
Igazi gépcsoda. Egy szánkóból és némi kartonpapírból.
A délután végére mindenki kellemesen elfáradt, kicsik és nagyon egyaránt. A családi vetélkedőt a CM nevű csapat nyerte, a második helyen a Sipos expressz és a Csiga Mcqeen csapat holtversenyben végzett. A versenyben voltak amatőr és haladó korcsolyázók egyaránt, ezért a haladó verzió nyertese az Unicum nevű fiúcsapat lett. A flúgos járművek szépségversenyét a Gazdakör Jégkombinátor nevű járgánya nyerte. Az összes győztes korcsolyabérletet vagy a Hagymatikumba szóló belépőt kapott elismerésül.
További képeink a családi vetélkedőről és a flúgos futamról: