Újévtől az Alföldvíz a hivatalos szolgáltató Makón és térségében

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jóváhagyta az Alföldvíz Zrt. által benyújtott – Ambrózfalva, Apátfalva, Csanádalberti, Csanádapáca, Csanádpalota, Csengele, Csongrád, Csorvás, Deszk, Elek, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes, Kistelek, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros, Röszke, Sándorfalva, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó – településekre vonatkozó üzemeltetési szerződéseket.
A MEKH által kibocsátott jóváhagyó határozatok alapján az Alföldvíz Zrt. a helyi víziközmű-hálózatok üzemeltetését 2014. január elsejétől látja el a fent felsorolt településeken. A szolgáltatás átvételének előkészítése megkezdődött.
Január első heteiben részletes tájékoztató levelet küldenek új felhasználók részére, melyben a legfontosabb ügyfélszolgálati kérdésekre adnak választ. Az első hónapokban emellett további tájékoztató leveleket küldünk a legfontosabb teendők ismertetésére.
Üzemmérnökség működik majd Makón.
Kérdéseikre addig is választ kaphatnak a helyi tarifával hívható 06 40 922 334-es ügyfélszolgálati hívószámunkon, illetve a www.alfoldviz.hu weboldalon.
Január elsejétől a műszaki hibákról szóló bejelentéseket az Alföldvíz Zrt. műszaki hibabejelentő hívószámán, a 06 80 922 333-as telefonszámon jelezhetik.
A jelenleg szolgáltatást végző víziközmű társaságokkal közösen azon dolgoznak, hogy az átadás-átvétel során a felhasználók a szolgáltatás folyamatosságában ne tapasztaljanak változást.
MH