Átadták a megújult makói kerékpárút hálózatot

Ma késő délelőtt adta át Buzás Péter polgármester és Szászné Pankotai Judit, a kivitelező Rózsaép Kft. műszaki vezetője hivatalosan is a forgalomnak a makói kerékpárút fejlesztés második ütemében elkészült és felújított bicikliútjait a Justh Gyula utcán. A „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Makón 2. szakasz” című pályázatból 244,5 millió Ft felhasználásával 2348 méter kerékpárút épült meg a Szegedi, a Justh Gyula, a Királyhegyesi és Liget utcákban, valamint a Kossuth utca Kürt utcai csomópontjánál és a Csanád vezér téren. A projektből megújult a Vásárhelyi és Justh Gyula utcákai 2743 méternyi kerékpárút.
Az átadás során Buzás Péter polgármester kiemelte: hogy a fejlesztéseknek köszönhetően immár nem csak a városrészeket, de a gumigyárat és a Givaudant biciklivel is biztonságosan el lehet érni a két keréken.
Míg Makón 2007-ig mintegy 6530 méter kerékpárút épült. 2008-ban már 9360 méter egy DAOP pályázatnak köszönhetően A fejlesztések eredményeképp épült bicikliút a Kossuth, Vásárhelyi, Liget, Batthyányi, Kálvin, Aradi, Hajnal, Bajza, Nap, Thököly, Tulipán, Erdélyi, Úri, Kálvária, Kórház, Apaffy, Árpád, Hold utcákban. 2010-ben 1043 méter kerékpárút épült az Aradi utcán Wekerle u. és a Hanki Ker. Kft. közötti szakaszán. 2011-ben 1665 méter kerékpárút épült a Királyhegyesi, Megyeház és Szép utcákban.
A napokban adták át a Makó és Apátfalva közti közel 7 kilométeres bicikliutat. A fejlesztések eredményeképp az elmúlt 6 év alatt három és félszeresére nyúlt a makói kerékpárutak hossza, hogy azok az év végére 22 ezer 732 méternyi hosszan hálózzák be a várost.