Megmozgatta a rekeszizmokat a LACKFItness Makón

Szabó Anita – Makó
Lackfi Jánosról nem túlzás azt állítani, mesterien bánik a szavakkal, fűzi őket versekké és tanulságos történetekké; ha kell megnevettet velük, jellemrajzot, magyar helyzetképet vagy akár görbe tükröt is mutat általuk olvasóinak. Hazánk egyik legtermékenyebb kortárs költője élő tananyag, érettségin választható tétel. Humorral bőven fűszerezett órája ennek ellenére a legkevésbé sem volt tankönyv ízű, pedig röpke hatvan perc alatt a magyar irodalom szűk keresztmetszetét adta; volt „Petőfitness”, „Adybandi”, és „Lázervin” de a közönség találkozhatott szó-szörnyecskékkel, kopási állandóval, közhelyrímekkel is – mindezt saját költeményekkel illusztrálva.
Lackfi szerint a versek „kétpúpú tevék”, amelyek egyik púpját a világra való rácsodálkozás érzelmei és benyomásai adják, vagyis az ihletettség állapota; a másikat pedig a szakmai rész jelenti, maga az alkotás. A Prima Primissima díjas költő ebbe a folyamatba vonja bele olvasóit; témáikat és megélt helyzeteiket foglalja sorokba, rengeteg kreativitással. Legyen szó akár plüss nyusziról, matematikai problémáról vagy stoppolási nehézségekről, képes belőlük rímeket faragni és tanulságos történeteket kerekíteni – ezekből is adott ízelítőt könyvrészleteivel a lelkes közönségnek.
Az író-költő bevonta a közönséget az alkotás folyamatába.
A méltán népszerű költő-tanár az író munkáját az asztaloséhoz hasonlította, mert szerinte a szöveget mint a bútort, folyamatosan polírozni kell. Ami akkor jó, ha két érzést kelt az olvasóban; azt, hogy erre már ő is gondolt, és azt is, hogy ez még így sosem jutott az eszébe.
Annyi bizonyos, hogy a hallgatók benyomásai hasonlóak voltak a „Lackfitness” óra után: nem csak testben és lélekben frissült fel mindenki, de közelebb is került a magyar nyelv szépségéhez és szeretetéhez.
Közelebb hozta az est közönséget a kortárs magyar irodalomhoz. Fotó: Miklai Péter Pál