Magánokirat-hamisítás miatt ítélték el a polgármestert

Korom András – Makó
Az ügy onnan indult, hogy – a vádirat szerint – Radó Tibor pitvarosi polgármester valamikor 2011. novembere 1. és december 31. között megkereste az autószerelő végzettségű, ám az adott időszakban közmunkásként foglalkoztatott N-Gy. J. másodrendű vádlottat, hogy az javítsa meg balesetben megsérült autóját. N-Gy. J. beleegyezését bírva a polgármester közölte a közmunkásokat irányító, az ügyben harmadrendű vádlottként szereplő D. J-vel, hogy N-Gy. J. néha elmegy, hogy megjavítsa a kocsiját.
2011. november utolsó hetében több míg november 28. és november 30. napjai között legalább egy napon, valamint 2011. december 1. és december 9. között legalább kettő napon N-GY. J. munkaidejében a polgármester autóját javította. A jelenléti íven megjelölte, hogy reggel fél 8-kor érkezett munkába, de csak másnap írta be, hogy délután 4-ig közmunkát végzett.
D. J. az ügy harmadrendű vádlottja, aki tudott a jelenléti ívek valótlan tartalmáról, azokat elszámolásra átadta a Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Körjegyzőségi Hivatal illetékes munkatársának. Az így meghamisított jelenléti ívek alapján olyan valótlan tartalmú elszámolás készült, mely szerint N-GY. J. vádlott 2011 novemberében 23 ledolgozandó munkanapból 23 napot, illetve 2011 decemberében a 22 ledolgozandó munkanapból 22 napot ledolgozott volna napi 8 órában. Ezenú elszámoló lapokat Radó Tibor vádlott, mint a közfoglalkoztató önkormányzat képviselője – annak a valótlansága tudatában – aláírta, és azokat megküldte a Munkaügyi Központ Makói Kirendeltségre.
Mindezek alapján a bíróság Radó Tibor polgármestert folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, N.-Gy. J-t folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége, míg D. J-t folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt megrovásban részesítette.
Radó Tibor – áll az ítéletben – bűnösségét a nyomozás során és a bíróság előtt is tagadta, míg vádlott társai már a nyomozás során tényfeltáró beismerő vallomást tettek, melyet a bíróság előtt fenntartottak.
A bíróság azon körülményt, hogy a polgármester hivatali hatalmát felhasználva, a vele szemben függőségi viszonyban lévő vádlott-társai felhasználásával követte el a bűncselekményt, esetében nyomatékos súlyosító, míg a vádlott társai esetében nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, utóbbiak beismerő vallomása mellett.
Az ítélet ellen Radó Tibor és védője felmentésért fellebbezett, így a rá kiszabott ítélet nem jogerős, míg II., III. rendű vádlottaké jogerőre emelkedett- Az ügyész az ítéletet tudomásul vette.
+++
Radó Tibor: Nem követtem el bűncselekményt
Megkérdeztük Radó Tibor polgármestert, az ügy egyetlen közszereplőjét, hogy kíván-e mondani valamit ez ügyben.
– Úgy tudtam, hogy szabadságon volt, illetve csúsztatott azon a három napon a közmunkás, amikor a karambolos kocsimat javította, ráadásul a munkájáért fizettem is. A jelenléti ívet pedig ő töltötte ki a valóságnak nem meg felelően – kommentálta az ítéletet Radó Tibor. Pitvaros polgármestere hozzátette: az eljárás Léka János volt képviselő feljelentésére indult, s úgy tudja, a nyomozást ellene háromszor is megszüntették ez ügyben.
– Nem követtem el semmilyen bűncselekményt, ezért már az ítélethirdetéskor fellebbeztem – tette hozzá Pitvaros polgármestere.