Táncra perdítette a költeményeket a Szélkiáltó zenekar

Szabó Anita – Makó
„Azt szeretnénk megmutatni az előadásunkban, hogy vers és zene hogyan él együtt évszázadok óta. Ennek legősibb megnyilvánulásai a népdalok. Később a költők dallamokra írták a költeményeiket, amelyek nagyon sok inspirációt adtak nekik; olykor jelölték is a versek előtt, mely nótára lehet őket elénekelni. Később a zene és a szöveg teljesen szétvált, mi pedig megpróbáljuk azokat újra egymáshoz közelíteni és minden korosztály számára szerethetővé tenni” – ismertette a hitvallásukat Lakner Tamás, a zenekar vezetője.
A zenekar bevonta a koncertbe a közönségét is.
A jövőre negyven éves együttes négy lelkes, önkifejezésre vágyó magyar-ének szakos főiskolai hallgató társulásában alakult Pécsett. Nevüket József Attila: Szélkiáltó madár című költeményéből merítették. Az együttes a magyar és a világirodalom remekeit énekli meg, amelyekhez a zenét saját maguk szerzik. A most bemutatott „Vers és dallam” műsorukban Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és Weöres Sándor műveiből válogattak. A rendhagyó irodalomórába bevonták fiatal közönségüket is; muzsikáltak és olyan kecskerímeket faragtak együtt, ahol a „kecske rí: mek.”, tehát a szavak hangsúlyozásán volt a lényeg. Nagy sikert aratott, hogy az együttes a rock and roll, a bécsi keringő és a blues dallamain is megszólaltatott tankönyvből ismert sorokat, és így közelebb vitt mindenkit a versek titkaihoz és szeretetéhez.
Tényleg táncra perdültek a diákok és a versek. Fotó: Majoros Márton
A program a SZIGNUM Könyvkuckó TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0092 kódjelű nyertes pályázatának eredményeként valósult meg.