Befejezés előtt a Hunyadi utca felújítása

Az út új burkolata, a 41 parkoló már régen elkészültek, s jelenleg a kertészeti munkák befejezésén és a takarításon dolgoznak a Makói Kommunális Nonprofit Kft. dolgozói. A rossz állapotban lévő, ezért kivágott fák helyett 60 fát és cserjét ültettek, és 30 pad szolgál majd pihenőhelyként.
A Hunyadi (és Hagymatikum mögött lévő Szép) utca rendbetételét, júliusban kezdte meg a 200 milliós beruházást közbeszerzésen elnyert Colas Zrt. mely a nyár végére ígérte az igencsak forgalmas, ám tragikusan rossz minőségű makói Hunyadi utca teljes felújítását.
Szeptember végére be is fejezték a munkálatok döntő többségét, igaz még október elején is dolgoztak: akkor a nem megfelelő minőségben lerakott vörös téglás járda egy szakaszát szedték fel, hogy aztán ismét a helyére tegyék.
Tényleg szép lett. Tavasszal majd még jobban mutat a Hunyadi utca megújult parkja.
Az utca lakótelepen átmenő szakaszán 41 új parkolót alakítottak ki, s a balesetveszélyes járdát is kiburkolták – vörös téglával. A belváros egyik legfontosabb átkötő útja gyalogos átkelőket, forgalom elől elzárt területeket és gyalogos védősziget is kapott. Sőt az utcára – története során először – a gyalogátkelőhelyre figyelmeztető, sárgán villogó lámpa is kikerült.