Családi problémái miatt gyújtott fel négy házat

Négy lakatlan ingatlant gyújtott fel egy akkor még ismeretlen férfi Hódmezővásárhely Új-Kishomokon tavaly június és idén május között. Az utolsó bűncselekmény idén május 27-én éjjel a Fári utcában történt, ahol egy ház tetőszerkezete kapott lángra. A nyomozókat ezen a helyszínen talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt.
Az egyik felgyújtott ház. Fotó: police.hu
H. Péter május 29-i gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy családi problémái miatt gyújtogatott. A rendőrök rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság pedig ügyészi indítványra elrendelte az előzetes letartóztatását.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a H. Péter ellen folytatott nyomozást időközben befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.
MH-CSMRFK