Útfelújítások: a Makótól Nagylakig tartó szakasz az élen

Két héten belül válik véglegessé az az lista, hogy az országban, mely alsóbbrendő közutakat újítanak fel. Erre a célra összesen 33 milliárd forint állni a rendelkezésre. Ez valamivel kevesebb, mint 800 kilométer út felújítására elegendő.
A munkálatokra azért van szükség, mert az előző ciklusban az elsődleges cél az autópáylák éítése volt, ez pedig háttérbe szorította az alsóbbrendű főutak felújítását.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól származó információk szerint főként olyan javításokat terveznek, melyek nem engedélykötelesek. Valószínűleg a magasabb rendű utak felújítása többe kerül, ezért ahol ilyen utak várnak javításra, ott kevesebb kilométer utat tudnak felújítani. Ha kisebbeket kell jobban járhatóvá tenni, ez esetben több utat javíthatnak. Végleges lista szeptember végére várható, a felújításokat jövő tavaszig elvégzik, ami 4-5 évre megoldást jelenthet.
Egyébként a Közútkezelő javasol, a helyi sajátosságok alapján az útbiztos dönt.
– Két részre bontják az útfelújításokat, s a sorrendben első helyre került a makói elkerülő úttól a Nagylakig határállomásig vezető szakasz – mondta hírportálunknak Bohács Zsolt megyei útügyi biztos.
Csak kátyúzásra futotta Magyarcsanád és Nagylak között is. (Fotó: Korom András)
Az általa említett Makótól északra, az autópálya lejárájól néhány kilométerre a város felett kezdődő útszakaszon mennek azok a járművek, melyek Románia és a sztráda között közlekednek. Az elkerülő Makótól keletre egy körforgalmi csomóponttal csatlakozik a 43-as főútra, mely aztán Apátfalva és Magyarcsanádot kettészelve ér el a nagylaki határátkelőhöz. A jelentős kamionforgalom miatt az út főleg Makó és Apátfalva, illetve Magyarcsanád és Nagylak között került borzasztó állapotba. Ezeken a részeken – kellő források híján – eddig csak kátyúzással javították az úthibákat.
MH