Molnár László a makói intézmények keresztapja

Korom András – Makó

– Mindig érdekeltek a régmúlt idők, talán azért, mert kisgyerekkoromban nagyon sokat hallottam édesapámtól a családunk múltjáról, arról, hogy a nagymamám felőli dédapám Magyarcsanádon, a fia, pedig a romániai Nagylakon építtetett malmot. Ezek államosítása, illetve az utóbbi Romániához való kerülése olyan misztikum volt számomra, mely arra ösztönzött, hogy kutassam a családunk múltját – világított be a történelem iránti érdeklődésének mozgatórugóiba Molnár László (58). A képviselő/pedagógus felmenői apai ágát, azaz a Molnáros történetét jelenleg 1791-ig tudja visszavezetni, mégpedig a mai horvátországi Gerovo településig. A Rijeka és Zágráb között, a hegyekben található falucskába 50 éves korában jutott el, s ott kiderült, hogy a II. világháborúban, a visszavonuló harcban álló csapatok leégették a plébániát, s a tűzben az anyakönyvek is megsemmisültek.

– Gyerekkoromban édesanyámmal gyakran jártunk a temetőbe, s ő mesélt azokról, akiket az ott nyugvók közül még személyesen ismert. Amikor jóval később újságíró lettem, az utolsó pillanatban akadályoztam meg, hogy elhordják az apátfalvi zsidó temető összes sírkövét. Úgy gondolom, hogy meg kell védeni mindazok emlékét – ha holtukban maguk már nem tudják -, akik valamit is tettek életükben Makóért vagy a környékbeli településekért – mondta.

Molnár László kezdeményezésére került  – többek közt – az apátfalvi iskola falára a millenniumi tölgy emléktáblája, ő találta ki a Pulitzer kollégium nevét, melyet azelőtt hivatalosan Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium néven neveztek, de ő találta ki, hogy a városi sportcsarnokot Erdei János egykori olimpikon bokszolóról nevezzék el. Legutóbb pedig ő gyűjtött a város egykori polgármestere, dr. Nikelszky Jenő, a régi városháza falán felavatott emléktáblájára, illetve állíttatta helyre a néhai polgármester makói sírkövét. És szintén a nevéhez fűződik a Makói Atlétikai Klub, valamint Herczeg István olimpikon tornász apátfalvi emléktáblájának elhelyezése is.

– Biológia-testnevelés szakos tanárként végeztem Szegeden, de már akkor indultam szavalóversenyeken, amikor még a Juhász Gyula szakközépiskolába jártam, nem utolsósorban Kocsis Illés magyar-történelem szakos tanárom hatására. Középiskolásként majdnem minden hivatalos városi rendezvényen mondtam verset, az irodalmi színpad tagjaként pedig megtestesítettem Petőfit, Radnótit is.
Közéleti érdeklődését újságíróként alapozta meg.

– Az érettségit követő nyarat a Csongrád Megyei Hírlap külsős munkatársaként dolgoztam végig, kismotorral, kerékpárral jártam a környező településeket. A főszerkesztő kérte is, hogy ne nappalin, hanem levelezőn tanuljak a tanárképzőn, de maradtam nappali tagozaton. A főiskolán is jártam szavalóversenyekre, s egy alkalommal vőfély is voltam, amikor az egyik diáknapon a Petőfi kollégium „feleségül vette” a Hámán Kató kollégiumot. De voltam Mikulás is, igaz volt benne rutinom, hiszen először 8 éves koromban bújtam a piros palástjába – mesélte.

Újságírói munkájaként minden makói és környékbeli rendezvényről tudósított, így került kapcsolatba a helyi közélettel.

– Képviselőként azért indultam, mert úgy éreztem, hogy a város érdekében így tudom a leginkább hasznosítani az újságíróként megszerzett tapasztalataimat. A rendszerváltás idején vitriolos cikkeket írtam több témakörben is, majd a politikus pályámon az ekkor szerzett kapcsolataimat a mai napig is kamatoztatom. Az újságírásból visszatértem a pedagógus pályára, s Buzás Péter kampányfőnökeként dolgoztam – vázolta fel eddigi pályafutásának lépcsőfokait, a makói képviselő-testületben jelenleg a harmadik ciklusát töltő városatya. Aki azzal is kitűnik a polgármestert támogató képviselők közül, hogy s legtöbbször szólal fel, s gyakran méri össze pengéjét az ellenzéki képviselőkével.

Molnár László, a dr. Nikelszky emléktábla előtt. Nem csak a volt polgármesternek állított emléktáblát.

– Ha valami elhangzik, akkor arra azonnal reagálni kell, azaz azonnal le kell csapni a feladott labdát. Később már hiába tenném meg – mondta Molnár László. Hangsúlyozta, semmi baja nincs a testület jobboldali képviselőivel, hiszen mindegyikhez korábban is baráti szálak fűzték.

– Toldi János lányának én voltam az osztályfőnöke, együtt röplabdáztunk, kirándultunk a szülőkkel. Sánta Sándorral szintén jó a viszonyom. Gál Sándort, még újságíróként ismertem meg. Ő, a Lenin Tsz alapszervezeti párttitkáraként foglalkozott a sajtóval, s számos gépszemlére vitt ki a saját kocsiján. A mai napig is nagyon jó a viszonyunk. Ez abból is látszik, hogy a testület, ha akar, fontos kérdésekben ma is összefog. Hogy erre szükség is volna, azt abból is látom, hogy amikor Sánta Sándor volt Makó polgármestere (1990-1994 közt, kisgazda színekben – a szerző) és Mihály Zoltán volt a parlamenti képviselő az MDF színeiben, s ők ketten feszült, haragos viszonyba kerültek, Makó semmit sem ment előre. Úgy látom, sajnos ma is ugyanez a helyzet, Mágori Józsefné – valószínűleg a polgármesterrel való ellentéte miatt – semmit, vagy csak nagyon minimálisat segít Makónak – sorolta Molnár László képviselő.

A városatya különösen büszke, hogy döntő szerepet játszott a Makói Sportmúzeum létesítésében. – Többször is megkeresett Pápai József, hogy áznak a város sportjával kapcsolatos dokumentumok az Erdei Ferenc téri pincében, ahová bekerültek. Ezeket behoztuk az általam igazgatott kollégiumba, ahol a diáklányok vasalóval szárították meg azokat, illetve kimosták, kivasalták a régi egyesületi zászlókat. Én régi, de még használható bútorokat vitettem a jelenlegi sportmúzeum helyére. Balázs Tibornak csak annyi volt a szerepe az alapításban, hogy az átadás előtt két nappal beállított a makói sakk relikviákkal. A múzeumot 2004. december 28-30. között rendeztük be Lakatos Gyulával, Pápai Józseffel, Virágné Hajdú Gizellával, Kovács Gáborral, Simon Vilmossal és Éva lányommal.

Molnár László és Forgó Géza muzeológus (akivel együtt már több emléktábla ügyében tettek), most azt tervezik, hogy emléktáblát állítanak Eperjessy Károly történésznek, József Attila egykori osztályfőnökének. A tábla már megvan, most gyűjtenek az arra írandó szöveg kivésetésére.