A Bagolyvárba kerül a makói művészeti képzés

Korom András – Makó
A makói képviselő-testület, mint az épület tulajdonosa, legutóbbi rendes ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a nyáron elvégezzék a 16,8 millió forintos felújítási munkálatokat a város mintegy 200 esztendős, azaz legrégebbi emeletes iskolaépületét, az úgynevezett Bagolyvárat. A klasszicista stílusban emelt egykori református iskola nem csak ezért nevezetes, de azért is, mert Szegedi Kis István alapító és Szirbik Imre, Makó első krónikása mellett emléktáblát kapott a falán az „Öreg Oskola” és az itt tanult Erdei Ferenc szociológus és politikus is.
A Bagolyvárba ősszel visszatérnek a gyerekek.
A munkálatok a tervek szerint július-augusztusban zajlanak. Az épületben ezek végezte után művészeti képzésnek helyt adó intézmény működik majd, azaz a Bartók iskola ezen képzése költözik át ide az anyaépületből, melyet nem lehet bővíteni. Minderre a mindennapos testnevelés megnövekedett óraszáma miatt is szükség van. A makói tankerület elképzelései szerint itt működne a következő tanévtől a kerámiaműhely és az emeleten a baletterem, az iskolai könyvtár és egy tornaszoba szertárral öltözőkkel és tusolókkal. A Bagolyvár és a szomszédos Kálvin Téri Református Iskola közt nincs kerítés és nem is tervezik annak felhúzását, mivel az kettévágná az aszfaltozott udvart. A Bagolyvár egyébként nem csak a bartókos diákok művészeti képzését szolgálná.
Az évek óta használaton kívül álló épület kezelője egyébként az év eleje óta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ makói tankerülete.