Tortát kapott Makótól a 90 éves Fekete Sanyi bácsi

Korom András – Makó

Sanyi bácsi éppen a mai napon töltötte 90. születésnapját, melyet a családdal, két fiával, négy unokájával és egy dédunokájával közösen a hét végén ünnepelt, Ma késő délelőtt Bánfi Margit jegyző köszöntötte a város nevében, s adta át neki Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló oklevelét, s a város nevében egy hatalmas tortával köszöntötte.

Sanyi bácsi alaposan áttanulmányozta a miniszterelnöki oklevelet.

– Olyan nincs, hogy ne tudjam valakiről, hogy az makói vagy sem, hiszen arcról mindenkit megismerek, még akkor is, ha csak a felmenőivel találkoztam – mondta Sanyi bácsi. Aki Szegedi úti autószerelő műhelye révén is rengeteg embert megismert, már csak azért is, mert még jóval nyugdíjba vonulása után is ott dolgozott. Csak azért hagyta abba, mert már nem bírta felemelni a nehéz kerekeket.

Sanyi bácsi, aki egészen fiatal inas korában gépészként már aratásokon dolgozott, előbb géplakatosnak tanult, majd autószerelő, később gépjármű technikusi végzettséget, sőt mesterlevelet is szerzett. Volt gépmester az egykori makói cipőgyárban, 1957-ben kiváltotta az ipart, s nem csak szerelt, de ha kellett még lábast, sőt bilit is foltozott akkor még a Kossuth utcai kis műhelyében!

Feleségével 1957-ben vette meg a mai Orgona utcai házuk csupasz portáját, s arra csak 3 évvel később épült fel a vert falú házuk. Mondja, hogy 1960 januárjában akkora volt a hó, hogy szánkóval költöztették a bútorokat.

– Sosem dohányoztam, nem ittam, a magam telepített szőlőmből is mustot készítek – árulta el, majd kiderült, hogy egy kupicányi pálinkát azért időnként fel-felhajt. A hét néhány napján – felesége halála óta magának főz, s utána azonnal el is mosogat, míg a hét két utolsó napjának egyikén Sanyi, a másikon Gabi fiához hivatalos.

Egyszuszra elfújta a gyertyákat a tortán.

– Magam telepítettem nem csak a szőlőt, de a gyümölcsfáimat is – vezetett végig szépen ápolt kerten. – Igaz – tette hozzá – már nem veszi a hátára permetező tartályt, mert megfájdul a háta tőle, a fia segít be neki. Ám néhány éve még felmászott a fenyőfára, létraként használva annak lefűrészelt ágcsonkjait, hogy levágja a szomszéd tetejére lógó ágat.

Sanyi bácsi büszke arra, hogy rengeteg munkával megteremtette családi otthonát, s a Szegedi úti, ma is működő műhelyt.
– Két évvel ezelőtt elestem a kerékpárral, azóta csak autóval járok, amin sokan el is csodálkoznak! – mesélte számos története egyikekét. – Mondom is, hogy csak azért, mert négy keréken mégis csak biztonságosabb, mint kettőn. A vezetéshez pedig csak a két kezemre, s két lábamra, a derekamra és a fejemre van szükség. És még mindegyik a helyén van! Vezetek is egy „néhány” éve, az első Wartburgomat még 1963-ban vettem.

A feleségét és őt ábrázoló képpel. Őrzi az emlékeket.

Úgy véli, a saját tapasztalatai alapján, hogy munka most is lenne, csak épp az emberek nagy része nem szeret dolgozni, inkább segélyt kér a várostól. Mert ha más nincs is, egy-egy napra el lehet járni akár napszámba, de alkalmi munkáit is biztosan lehet találni. Mondja, hogy nem volt különb a helyzet 1945 után sem, mégis mindig talált magának kereseti lehetőséget.
Sanyi bácsi – bár felesége halála megviselte – még sokáig szeretne erőben és egészségben élni.