Rádupláztak a makói Kálvin gálára

Makó Híradó
Annyi osztály jelentkezett színpadi produkcióval, hogy a közönség a két különböző előadást láthatott tegnap. Almási Pál igazgató mindkettő előtt elmondott köszöntőjében ismertette az iskola diákjai és tanárai által ebben a tanévben elért eredményeket, így többek közt azt, hogy az iskola 104 diákja az idén 64 országos versenyen vett részt.
A gála produkciói meggyőzhették a szülőket, nagyszülőket és érdeklődő rokonokat, hogy a gyerekek nem csak a tankönyvek forgatásában, de a színpadi szereplésben is kiválóak.
Részletek a Kálvin-est második részéből:
Képeink a gáláról: