Az egy százalékkal is el kell számolni

A 11KOZ nyomtatványt a 2012. december 31-i állapotoknak megfelelően a kedvezményezettnek legkésőbb 2013. május 31-ig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell megküldenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A kedvezményezettet jogutód nélküli megszűnése esetén soron kívüli, a jogutódlással történő megszűnése esetén a jogutódot a jogelődre vonatkozó tartalmú és határidejű beszámolási kötelezettség terheli.
A közleményben szerepelnie kell mindazon egy százalékos összegek felhasználásának, amelyeket a NAV 2011. január 1-jétől 2011. december 31-ig a 2007-2010. adóévre benyújtott érvényes rendelkező nyilatkozatok alapján utalt ki a kedvezményezettnek. A közleményben szerepeltetni kell a 10KOZ számú közleményben tartalékolt összegként megjelölt egy százalékos összeg(ek) felhasználására, tartalékolására, illetve továbbtartalékolására vonatkozó adatokat is. Tárgyévben (2012-ben) felhasznált összegként figyelembe kell venni azon összeget is, amelyet a kedvezményezett már az utalás évében, azaz a 2011. évben felhasznált.
A közleményt abban az esetben is be kell nyújtania a kedvezményezettnek, ha a 2011. évben nem utalt ki neki egy százalékos összeget a NAV, azonban a 10KOZ számú közleményében a kedvezményezett tartalékolt összeget tüntetett fel.
Azon szervezetnek, amely rendelkezik általa fenntartott vagy a megbízása alapján működtetett olyan internetes felülettel, amelynek tartalmáért ő felel (saját honlap), a közleményét e felületen is el kell helyeznie a felhasználást követő év május 31. napjáig, vagyis 2013. május 31. napjáig, és azt onnan legalább egy évig nem távolíthatja el.
A kötelezettség elmulasztása, illetve nem megfelelő teljesítése (a kedvezményezett a közleményében számszaki hibás adatokat közölt, vagy nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és a NAV által az adatok javítására kitűzött határidőt elmulasztotta) esetén a NAV a kedvezményezettet határozatával, a határozat jogerőre emelkedését követő rendelkező évben a felajánlásokból történő részesedésből kizárja.
KH