Kormányablak lesz a makói okmányirodából – egyszerűsödik az ügyintézés

Makó Híradó
A kormány kiemelt célja, hogy a járási hivatali rendszer keretein belül, országos hálózatként – mintegy 380 helyszínen 3000 munkaállomással – 2013 végétől megkezdjék működésüket az új integrált ügyfélszolgálatok, a kormányablakok. Valamennyi kormányablak egységes arculattal, és szolgáltatásokkal nyílik meg. Minden helyszín akadálymentes lesz, tehát a közszolgáltatást hozzáférhetővé teszik a mozgásukban vagy kommunikációjukban fogyatékos személyeknek, valamint az időskorúaknak, a járókerettel vagy babakocsival közlekedőknek. A hálózat egyrészt a jól ismert és bejáratott okmányirodákból és olyan új, jól megközelíthető helyszínekből áll össze, ahol egyébként is sok ember fordul meg pl. pályaudvar, TESCO, városi kirendeltségek.
A most megjelent kormányrendelettel célegyenesbe érkezett az országos hálózat kialakítása. A kiemelt minősítés ugyanis azt jelenti, hogy a jogszabály a szakhatóság eljárására 8 napot, a hatóság eljárására – az építésügyi hatóság kivételével – 15 napot rögzít ügyintézési határidőként. Kimondja a rendelet azt is, hogy nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és hogy a közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A megvalósítás az egész ország területén egy időben, párhuzamosan zajlik majd, részben uniós, részben hazai források felhasználásával. A megyei kormányhivatalok tevékenységét a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal koordinálja.