Szobrászművésztől tanult a makói szobafestő

Korom András – Makó
– Ugyan szobafestő, mázoltó és tapétázó a szakmám, de nem ragadtam le csak ezeknél. Szeretem fejleszteni a tudásom, s olyan érdekesebb dolgokat csinálni, melyekkel más kollégám nem foglalkozik – árulta el Nagy György, miért fogott bele a sík és körplasztikai gipsztárgyak készítésbe. – Ugyan stukkókat más is csinál, de az csak azzal foglalkozik, én pedig ki is díszítem vele a lakásokat. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor még jobban volt rá keresle. Majd a gipsz helyett, hamarosan bejöttek a polisztirolból készült stukkók, s ezek gyorsan ki is szorították a hagyományos anyagból készülteket. Épp úgy, ahogy a műanyag ablakok megjelenése háttérbe szorította a fából készültekét – világította meg a szakma gyors változását.
Egy klasszikus motívum a kézben…
– Mostanában harmadjára fogtam bele a stukkó készítésébe, a piaci viszonyok, valamint a kereslet hullámzása miatt kétszer is fel kellett, hogy hagyjak vele – mert ezek elvették a kedvemet.
Nagy Györgynek azonban mindez csak a hobbija, hiszen az általa készített díszeket egy évben csak két-három megrendelő igényli.
A makói festő e munka művészeti részét egykori osztálytársa a makói származású Kiss Jenő szegedi szobrászművész segítségével sajátította el. Kiss Jenő munkáit jól ismerik a Maros-parti városban élők, hiszen ő készítette a Csanád vezér téri Szent István, a Korona szálló melletti Fátyol Misi szobrokat, a makói II. világháborús emlékművet, illetve a 2005-ben avatott Pulitzer domborművet.
– Bejártam hozzá a szegedi Tömörkény Gimnáziumba, ahol ő és egyik tanár kollégája segített abban, hogy ha nem is a művészi, mégis élményt nyújtó színvonalat sajátítsak el a sík- és a körplasztika készítésből. Többnyire persze a stukkókat készítettem, de a fejeket is meg tudom formázni. Kandallók fölé boltíveket, oszlopoka, azaz a síkplasztikát kérnek tőlem, s a legbüszkébbarra a lakásra vagyok, melyet több boltívvel, fél- és köroszloppal , illetve betétes bedíszítésekkel díszítettem mondta Nagy György makói szobafestő.
… és egy a csillár felett a mennyezeten. A szerző felvételei.