Áfra János és Pataki Laura Eszter a Költészet Napja makói díjazottjai

Korom András – Makó
Mátó Erzsébet, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója köszöntötte József Attila születésének 108-dik évfordulóján a hagymaházi ünnepségen megjelent szép számú diákot és felnőttet, majd ismertette a 2005-ben, a költő születésének 100 évfordulóján a város által alapított Makói Medáliák kuratóriumának döntését, mely szerint a rangos kitüntetést, s a vele járó százezer forintot ebben az esztendőben az első kötetével, a Glaukómával, jelentkező, debreceni Áfra János költőnek ítélték. Az idei Gyémánthíd-díjat, mellyel egy laptop és egy egyéves internet előfizetés is jár, a makói Pataki Laura Eszter kapta. A Makói Általános Iskola nehéz szociális helyzetben élő, 8. b. osztályos diákja az elismerést kiváló tanulmányi eredményével érdemelte ki. Az elismeréseket Siket Istán települési képviselő adta át a város nevében.
– Nagyon örülök az elismerésnek és a díjnak, hiszen nagyon régóta nincsen számítógépem. És nagyon örülök annak is, hogy a díjat azzal érdemeltem ki, hogy szép eredményeket érek el az iskolában – mondta Pataki Laura Eszter.
– Megtisztelő átvenni egy ilyen fiatal, rangos irodalmi díjat – válaszolta kérdésünkre Áfra János. A fiatal költő hozzátette: úgy látja, hogy a makói önkormányzat nagyon sokat tesz a kortárs kultúráért e díjjal is. – Ahogy József Attila, én is hamar 10-11 éves koromban elkezdtem írni, 17-18éves koromra nekem is összeállhatott volna egy első kötetem. Ám manapság a kiadók nem olyan könnyen adnak ki nem túl sok olvasóval kecsegtető fiatal szerzőket, másrészt az ember önmagát is átértékeli, hogy mikor érdemes már szélesebb közönség elő kiállni. Pont ez a díj a visszaigazolása annak, hogy érdemes várni, hogy beérjenek azok a versek – fogalmazta meg a 26 éves alkotó.
Az ünnepség zárásaként a Pavane és a Forgatós együttesek adták elő a Tiszta szívvel című, József Attila életét felidéző táncjátékot. Hatalmas sikerrel.
Képeink az ünnepségről: