Torres vezetésével kétgólos előnyben a Chelsea

A találkozó elején a vendégek megpróbálták lassítani a játékot, tartani a labdát és ez különösebb gond nélkül ment is nekik, egészen addig, amíg Sharonov borzalmas helyezkedése után Fernando Torres bekotorta a labdát az orosz kapuba. Negyed órával később ismét a válogatott védő hibázott, ezúttal egy szöglet után szabadított fel röviden, a tizenhatos vonalán ácsorgó Victor Moses pedig kilőtte a pókhálót a rövid felsőből, már kettővel mentek a kékek.
A szünet előtt, mondhatni a semmiből (John Terry kezezéséből és az azt követő tizenegyesből) gólt szerzett a Rubin, így a második félidőre is nyílt maradt a mérkőzés.
A fordulást követően megpróbált nekimenni ellenfelének a Chelsea, de igazán komoly helyzetig nem jutottak és ettől el is ment a kedvük a hazai játékosoknak. Benitez mester cserékkel próbálta meg felpörgetnie csapatát és ez sikerült is neki, mivel húsz perccel a lefújás előtt Fernando Torres második gólját is megszerezte. Innen már nem jött közelebb a Rubin, de annak ellenére, hogy a kétgólos hátrány soknak tűnik, az idegenbeli gól még számíthat a párharc kimenetelében.
Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzések:
Chelsea-Rubin Kazany 3-1
G.: Torres 16., 70., Moses 31., ill. Natcho 41. (11-es),
További eredmények:
Tottenham-Basel 2-2
G.: Adebayor 40., Sigurdsson 58., ill. Stocker 30., F.Frei 34.,
Benfica-Newcastle 3-1
G.: Rodrigo 25., Lima 65., Cardozo 71. (11-es), ill. P.Cissé 12.,
Fenerbache-Lazio 2-0
G.: Webo 78. (11-es), Kuyt 91.
-vébé-