25 ezer hamis ruhát találtak Gyulánál és Nagylaknál

Némedi Varga Éva, a NAV dél-alföldi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense elmondta, a pénzügyőrök Gyula közelében egy közúti ellenőrzés során vizsgáltak át egy az okmányok szerint Törökországból Belgiumba és Franciaországba ruházati termékeket szállító bolgár tehergépjárművet.
A rakomány átvizsgálása során az okmányokon szereplő bejelentett áruk között zsákokban és dobozokban különböző világmárkák jelzésével ellátott, összesen 7776 darab melegítőt, pólót, farmernadrágot, átmeneti kabátot, széldzsekit találtak – tudatta az őrnagy.
Röviddel később a járőrök a 43-as úton, Nagylak közelében egy Törökországból Németországba textilárut szállító kamiont vizsgáltak át. A raktér végében sorakozó műanyag zsákok felnyitásakor 18 856 darab védett logóval ellátott szabadidő ruha, gyermek pulóver, póló került elő – közölte a sajtóreferens.
Az előzetes szakértői vélemény alapján a ruhaneműk hamisítványok. A NAV a két, összesen 80 millió forint értékű szállítmányt lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölésének és szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt eljárást indítottak – mondta Némedi Varga Éva.