Nemet mondott Makó a vállalkozók és a multi díjcsökkentési igényére

Korom András – Makó
Nem csak 36 önkormányzati üzlethelyiséget bérlő makói kereskedő tiltakozott a bérleti díjak inflációval megegyező 5,75 százalékos emelése ellen, de a Kígyó Patika Bt., valamint az Invitel is azt kérte a várostól, hogy ne emelje, ellenkezőleg, jelentősen csökkentse az általa fizetendő bérleti díjat.
A Kígyó patika vezetője Kómárné Dr. Nagyfalusi Mária kérését azzal indokolta, hogy a egészségügyet érintő gazdasági hatások (árcsökkentések, TB támogatások csökkentése) és a kevés parkolási lehetőség miatt csökkentek a vásárlóik, illetve a helyiségben szükségszerű felújítások, karbantartások elvégzéséhez kapcsolódó kiadások mind a patika bezárásához vezethetnek. A Bérpalotában lévő gyógyszertár bérleti díja: havi 256 ezer 374 forint+ÁFA, ez március 1-től havi 270 ezer 987 forint+ÁFA-ra emelkedett, s bérleti szerződése 2016. március 1-ig szól.
Tekintve, hogy a Makói Kígyó Patika a fürdő építkezése alatt azaz 2010. június 1. és 2012. január 31. között részesült bérleti díj csökkentésben (összesen 2 millió 467 ezer 520 forint+ÁFA kedvezmény), a fenti kérelmére nem indokolt a jelenlegi bérleti díját csökkenteni – olvasható a képviselő-testület elé került előterjesztésben.
Buzás Péter polgármester a testületi ülésen elmondta: semmi sem indokolja a patika bérleti díjának elengedését.
Sánta Sándor képviselő a kérelemmel kapcsolatban megjegyezte: személy szerint támogatná a kérést. Véleménye szerint ugyanis a Bérpalota a gyógyszertárral együtt szép, a Kígyó patika városképi jelentőségű, a belső berendezése patikamúzeumként is működhetne. Tartott attól, hogy ha más veszi ki a helyét, az ott már nem patikát fog működtetni.
A Kígyó patika a Bérpalotában.
Buzás Péter jónak minősítette a patikamúzeum ötletét, majd azt mondta: Gyulán látta a 100 éves cukrászdát, ami múzeumként is működik. Javasolta, a főorvos asszony csináljon a Kígyó Patikából is múzeumot, s szedjen belépti díjat, hogy növelje a bevételeit. Majd hozzátette: amikor a város a falig hátrál, akkor már nem tudják a kérést támogatni.
A 36 kereskedő kérésével kapcsolatban megjegyezte: – Mindent visszaveszünk, amit csak lehet a városházán, a kollégákat is arra ösztönöztük, hogy saját kocsi helyett busszal menjenek. Ezért nem tudjuk a kereskedők kérését támogatni. A világon sehol sem teszik azt. Ezek az üzlethelyiségek a makóiaké, azokat a közösség hasznára adjuk ki. Éveken keresztül nem emeltünk, az idén majd 3 millió forint veszteséget okozna, ha nem tennénk. (A makói önkormányzat kényszerű takarékossági lépéseiről itt és itt is írtunk.)
Buzás hangsúlyozta: az aláírásgyűjtés szervezőjének 900 valahány forintos a négyzetméterenkénti bérleti díja, miközben Szentesen a hasonló üzlethelyiségeké1500 forint, Vásárhelyen és Csongrádon 1200 forint. Makón az emeléssel is csak 1158 forint lesz az átlagos bérleti díj.
– Most csak az éves inflációval emelünk, ami 5,75 százalékot jelent, miközben a lakóházaknál 30 százalékos helyi adó emelést érvényesítettünk. Szépen kérem a kereskedőket, ne kérjenek ilyet tőlünk! – mondta.
Nem csak a makói vállalkozók, de a telefon és internetszolgáltatást végző, multi cég, az Invitel Távközlései Zrt. is hasonló kérelemmel makói önkormányzatnak: azt szerette volna, hogy a város ne emelje meg 10 százalékkal, ellenkezőleg, 20-szal csökkentse, a városban lévő antennái elhelyezése után fizetendő bérleti díjait. A DECT-es telefonok kapcsolatát biztosító antennák 7 önkormányzati ingatlanon találhatók, ezek után a cég ettől az esztendőtől évi 2 millió 49 ezer 740 forint+ÁFÁ-t fizet.
A makói önkormányzat azonban úgy döntött, hogy tartja magát a céggel 2009-ben megkötött szerződéshez, azaz nem járul hozzá a bérleti díj csökkentéshez.
… és az Intivel antennái a makói víztornyon. Fotó: Bojtor Boglárka.